Migráns kamionos

A mindennapi életről, összehasonlításról, megkülönböztetésről, autózás, kamionozás, közlekedés, véleménynyilvánítás

Friss topikok

Mit tegyél, ha migráns van a raktérben?

2016.04.09. 16:06 xm95

Van védelem a bevándorlók ellen, avagy, hogyan kerülheted el a büntetést Angliában?

Mostanában sok videót lehet látni a youtube-on arról, hogy hogyan hatolnak be az illegális bevándorlók a kamionok rakterébe. Sokan nem tudják, hogy el lehet kerülni a büntetést angliában ha ez megtörténik. Nem valamiféle csoda kütyüről, trükkŕől, okosságról vagy tuti tippről van szó, ha nem nagyon egyszerű dologról: papírt és ceruzát kell használni valamint plombát. Magam is kamionozok évek óta, és mindig féltem tőle, hogy egyszer büntetést kell fizessek. Ez meg is történt, egyszer három afgán menekült mászott be a raktérbe, amit sajnos csak az angol vámvizsgálaton vettek észre. Az érzés leírhatatlan volt. Háromszor 2000 font az elég szép pénz, végül is sikerült sikerült redukálni az összeget, így havi 75 fontot fizetek az angol kincstárnak 9 hónapon keresztül. A tanulság viszont megfizethetetlen, azóta esély sincs arra hogy újabb behatolók másszanak be a raktérbe, pontosabban esély az van rá, de arra, hogy én ezért büntetést fizessek, arra nincs. Ezen eset hatására meglehetősen alaposan körbejártam a témát, és egyszerűnek találom a megoldást.
Tulajdonképpen a módszer hosszú hosszú évek óta létezik, semmi mást nem kell tenni, mint követni az utasításokat, amiket jobb esetben a munkáltató, rosszabb esetben angol vám és adóhivatal adott ki. Ezek nagyon egyszerűek.
Először is mindig fűzd be a vámzárkötelet, és rakd rá plombát az utolsó felrakón. Ezután fogod a ceruzát, és felírod a plomba számát a papírra, amit checklist-nek hívnak. Honnan veszel ilyet? Kérsz a munkáltatódtól, súlyos esetben te magad készítesz. Ez nem attól lesz jó, hogy egy csomó rublika van rajta, hanem attól, hogy mit írsz rá. Legyenek rajta a kamion és pótkocsi rendszámai, hogy hol és mikor rakodtál fel, a plomba száma. Írd rá, hogy leellenőrizted a kötelet, a ponyvát, a rakteret, a tetőt, a raklaptartót, és minden rendben volt.
Írd fel ezután, hogy megálltalál-e a felrakó után a kikötőig / vonatig, ha igen, hol és mennyi időre, pl. napi pihenő kivétele miatt, vagy ha nem álltál meg, akkor azt. Ha megálltalál valahol, indulás előtt ellenőrizd le megint a kamiont, és írd fel ezt is a papírodra. Ha kétszer állsz meg, akkor kétszer írd fel. Ezzel kész is van a checklist-ed.
Amikor megérkezel a kikötőbe, ne hagyd ki a safety,vagy más néven CO check-et! Tudom, hogy sietsz, hogy indul a hajó meg a vonat, de gondolj bele, ha félórás várakozás után találnak 51 albánt, akkor itt még ingyen van, ha az angol vizsgálatnál találják meg őket, akkor 102000 font. Fél óra várakozásért. Elég jó óradíj. Sokan itt lepecsételik a CMR -t, ízlés dolga, elég ha a checklist le lett pecsételve. Fontosabb, hogy a checklist-en legyen pecsét, hiszen azon van leírva az összes eddigi ellenőrzés.
Az eddig leírtak elegendőek ahhoz, hogy ne fizess büntetést, ha még ezek után is találnak behatolót a raktérben. Ugyanis azzal, hogy lezártad a rakteret és elvégezted az ellenőrzéseket, és ezt rögzítetted a checklist-en, eleget tettél az angol szabályoknak. Ha tuti biztos akarsz lenni, akkor a safety check után még mehetsz röntgenre is, ártani nem fog, az biztos.
Na, de mi van akkor, ha látod a saját ellenőrzésed során, hogy valaki van a raktérben? Semmi különös. Szépen felírod, hogy sérült a kötél, plomba, ponyva vagy ami éppen sérült, vagy hogy hangokat hallasz, vagy mozgást tapasztalsz, és mikor megérkezel, szólsz a safety check-nél, hogy szerinted vannak a raktérben. A többi az ő dolguk. Nem fog sokáig tartani, jön a rendőrség, és kipaterolják az utasaid a raktérből. Ha ezek után is találnak valakit az angol vizsgálatnál, te már védve vagy, nyugodt lehetsz.
Ha kikötő vagy terminál előtt, ahol a videók is készültek, várakozni kell, és ott másznak be, ne ess pánikba, ne szállj ki, ne neveld a népet! Ülj szépen a seggeden, mosolyogj, adj cigit ha kérik, majd jelentsd be a safety check-nél, hogy bemásztak, a többit lásd fentebb.
Tudok olyan sofőrről, aki szépen vezette a checklist-et, nem vette észre, hogy bemásztak, ezért erősen meglepődött, mikor a safety check-nél kiszedtek 13 menekültet a raktérből. Ezután bement röntgenre, ahol még találtak 4-et, majd az angol vámvizsgálaton még egyet. Nem kellett fizetnie.
Ha behatoló volt a raktérben, szólj az angol útlevél ellenőrzésnél is, ezzel is magad véded.
Még egy gondolat a végére. Ezek a bevándorlók menekülnek valami miatt. Vagy a háború, vagy politikai, vallási okok, a nyomor, vagy csak a jobb élet reménye hajtja el őket otthonról. Nem az a céljuk, hogy téged megszívassanak. Te sem azért kamionozol, mert utálsz a családoddal lenni, hanem azért, mert máshogy nem tudsz ennyit keresni. Kényszerből. Ahogy ők is.

Szólj hozzá!

Címkék: migráns Kamion

Nyolcvanöt évesen

2013.03.18. 17:39 xm95

Nyolcvanöt évesen...

 

Nyolcvanöt évesen

Ott leszek veled

Nyolcvanöt évesen

Fogom majd kezed

Nyolcvanöt évesen

Majd emlékezem

Nyolcvanöt évesen

Mosolygok csendesen

 

Nyolcvanöt évesen

visszagondolok,

Nyolcvanöt évesen

Hol vannak a nagyok?

Nyolcvanöt évesen

Rájuk már nem haragszok,

Nyolcvanöt évesen

Rajtuk csak mosolygok.

 

Nyolcvanöt évesen

Lesz-e még világ?

Nyolcvanöt évesen

Ültetek-e fát?

Nyolcvanöt évesen

Lesz-e még kenyér?

Nyolcvanöt évesen

Az ember még remél?

 

Nyolcvanöt évesen

A történet kerek,

Nyolcvanöt évesen

A homok lepereg.

Nyolcvanöt évesen

Véget ér életem,

Nyolcvanöt évesen

Mosolygok csendesen.

 

 

Rozi mama, a cigányasszony, háromszor jósolta meg, hogy a nyolcvanhatot nem érem meg, de a nyolcvanötöt igen...

 

Bologna, 2007.11.11.

Szólj hozzá!

Itt járt xm.......

2012.11.17. 14:22 xm95

ime 


create your own visited country map or check our Venice travel guide

Szólj hozzá!

Főnix, avagy újjászületni egy új hazában

2012.10.25. 12:14 xm95

 

Többször keresnek meg régi barátok, ismerősök, hogy betelt a pohár, indulnának külföldre. Ez egy kis útmutató és néhány tanács, hogy is kéne ezt elkezdeni.

 

Élni, vagy vegetálni? – a haza vezető út

 

Legelőször is azt kell eldönteni, hogy hogyan akar valaki külföldön – esetemben az Egyesült Királyságban azaz Angliában, itt United Kingdom, UK, ejtsd jukéj – élni. Azaz élni, vagy vegetálni. Mert itt dől el minden. Az, hogy élni fog, vagy nyomorogni. Sokan kijönnek azzal a felkiáltással, hogy kimegyek egy kis pénzt keresni/majd innen támogatom a családom/küldöm haza a fizetésem. Na, ők fognak nyomorogni, majd rövidebb-hosszabb idő után feladni, és behúzott farokkal, valaki kegyelméből hazakullogni. De ők fogják azt is híresztelni tele pofával, hogy milyen szar az élet kint, hogy csak kihasználják/lenézik/megalázzák őket „ezek” az angolok/németek/pirézek/akárkik. Hogy „ez a nagy kultúrnemzet”, meg hogy „te, nekem ne mondd, én tudom mi van, én voltam kint”. De azt sosem fogják elmondani, hogy nem beszélik a nyelvet, ezért sokkal kisebbek a lehetőségeik még a rossz melókra is. Hogy meg sem próbáltak beilleszkedni, mert hiszen „úgyis csak addig maradok, míg szerzek egy kis lóvét”, hogy a magyar „lopni,csalni,hazudni kell” mentalitást akarták itt is művelni, és úgy egyáltalán beismerni azt, hogy ők voltak a hülyék, mert nem tájékozódtak az indulás előtt megfelelően, emiatt abszolút téves elképzelésekkel, illetve eleve előítéletekkel teli indultak el, munka nélkül akartak pénzt kapni. Mert mást hibáztatni, a körülményeket okolni, lehülyézni egy egész országot mindig sokkal könnyebb, mint bevallani az igazságot.

És hogy miért történik ez meg velük? Mert haza akarnak menni. Ettől fogva aztán különböző utak vezetnek hazafelé. Ami közös az az, hogy nincs elég pénz semmire. Hiszen az egyik fajta valóban takarékoskodik, fogához veri a garast, csak a legszükségesebbekre költ, hogy minél többet tudjon hazaküldeni. Az ilyen ember élete beszűkül. Gyakorlatilag két dolgot csinál, dolgozik egy szar helyen (mert a nyelvet nem beszéli, minek megtanulni, ha úgyis hazamegy), meg ül a szobájában, esetleg másod-harmadmagával. Ebbe bele lehet őrülni. Tartósan nem működik, mert előbb utóbb valami változás kell, hogy ne őrüljön meg. Ezért először csak néha vesz mégis egy sört bűntudattal, hogy elköltötte az árát magára, ahelyett, hogy azt a pénzt is hazaküldte volna. Aztán egyre többször, és már rá is lépett a hazafelé vezető útra, hiszen a végén már nem tud annyit küldeni amennyi kéne, az ő életének nincs értelme, a  család otthon már megint szenved, minden szar, akkor már legyenek inkább együtt, irány magyarország.

A másik fajta rosszabb. Az élete annyiban másabb, hogy magára nem sajnálja a pénzt. Ugyanúgy szart eszik ( tesco alsó polc), és szar az élete (meló + szoba) de emellett úgy gondolja, hogy neki jár az élet ha már ilyen messze eljutott, és elkölti a pénzt (egy részét, vagy az egészet) amit le akart tenni/haza akart küldeni. Hazafelé meg mondja, hogy ezek a köcsög angolok nem fizetnek rendesen, hogy milyen drága az élet és a többi szar kifogás. Őt előbb-utóbb a család hívja haza, főleg azután, hogy otthonról is kért már pénzt.

Van aki családdal jön, de otthon a házat nem adja el, fenntartja továbbra is, mert miután hazamentek is lakni kell valahol. Lásd fentebb, csak családi szinten, nem egyedül. Nekik annyiban könnyebb, hogy van még esélyük, hogy ráébredjenek, nem érdemes hazamenni, hiszen itt is együtt vannak, és csak fenntartani a házat magyarországon nincs értelme. De ha erre nem jönnek rá, lásd fentebb.

Egy szó mint száz, aki haza akar menni, az nem él rendes életet, nem megy el szórakozni meg kirándulni, nem szocializálódik, olcsó, szar kaját eszik, nem vesz kocsit vagy csak minél olcsóbb vackot, NINCS ÉLETE. Ezekkel az emberekkel a továbbiakban nem foglalkozom.

Azoknak viszont, akik a végleges maradás mellett döntöttek, nincsenek ilyen problémáik. Mert ha van egy kis eszük, akkor eleve nyelvtudással érkeztek, vagy az az első dolog, hogy nyelvet tanulnak. Nem az otthoni családi feneketlen kútba öntik a pénzt, hanem arra használják, amire való, elköltik magukra. Hogy ez azt jelenti, hogy takarékoskodnak házvásárlásra vagy szórakozásra, vagy egyéb javakra fordítják, teljesen mindegy. Élvezik a keresetük ellenértékét. És ettől működik az életük.

Tehát egy fajtaképpen van értelme elhagyni magyarországot: VÉGLEG. Ezt vagy elfogadja az ember, vagy bele se vágjon

 

Megfizetni a tanulópénzt - fizetni másnak munkáért, szállásért

 

Aki tehát eldöntötte, hogy jönni akar, annak el kell indulni. De hogyan? Legjobb mód, ha arra támaszkodunk, aki biztos dolgot, munkát, szállást ígér. Van egy csomó ilyen cég, aki Angliába keres munkaerőt, szállást biztosít.  „Szállást biztosítunk, munkában segítünk!” Ismerős? Na, ez a legnagyobb átverés. Az ilyet sürgősen el kell felejteni. Az ilyen cégek nem mennek másra, mint a pénz lehúzására. A szállást biztosítunk azt jelenti, hogy ad szállást. Valóban. De milyet, és milyen áron? Képzeljünk el egy nagy, ötszobás házat. Szobánként két-három lakóval, koedukált szobákkal sokszor, egy fürdőszobával, egy konyhával. És ezért többet kell fizetni előre, mint ha a helyben keres szobát az ember. Plusz kaució, két heti lakbér általában. Aztán mikor az ember megérkezik, és látja a tömegszállást és azt mondja, oké, ide aztán mégsem, akkor rögtön mondják neki, hogy rendben, nincs probléma, lehet menni, de a lakbér és a kaució marad. Erről szól a dolog. A „munkában segítünk” annyit tesz, hogy megmondják, hol a munkaközvetítő. Ami nyelvtudás nélkül semmit sem ér. Ilyen helyzetben mit tud tenni az ember? Marad, és már rá is lépett a hazavezető útra. Na de mit lehet tenni, hogy ezt elkerülje az ember?

 

Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy

 

A helyzet az, hogy elég régen megfogalmazták már a nagy igazságot. Rómában, mint a rómaiak. A dolog, mint a fontos dolgok általában, egyszerű. Külföldön külföldiül kell beszélni. Mert minden az adott ország nyelvén történik. És nincs „igen, de…” meg  „persze, csak…..”. Mert oké, hogy csak az építőiparban házbontásoknál akar segédmunkás lenni a delikvens, de hogy érti meg a munkavédelmi oktatást? Ha az állásinterjún volt is segítsége, hogy érti meg, hogy „Józsi, vigyázz!! Dől a fal!” Vagy „add már ide a csákányt, légy szíves!” Meg hát nem csak a munkahelyén beszél az ember. Az orvosnál, „ fáj a hátam, mert rámdőlt a fal”, a buszon, „Ez a busz megy az orvoshoz, vagy át kell szállni” a boltban, „ Hol találom a fáslit, kérem, be kell fáslizni a hátam, mert rám dőlt a fal.” A bankban, „Igen, magyarországról jöttem,a nevem úgy kell betűzni, hogy…..”, és szállás keresésnél „Nahát, ez a szoba húsz százalékkal olcsóbb, mint ahova jöttem, és tényleg nincs kaució sem, és csak én lakok a szobában?”

Szóval a nyelvet beszélni kell, legalább valakinek, a többieknek meg el kell kezdeni tanulni. De intenzíven. És iskolában. Az, hogy „áá, majd rám ragad meló közben!” nem működik. Mert amíg nem beszél az ember rendesen, addig valószínűleg olyan helyen fog dolgozni, ahol lengyelül hamarabb megtanul, mint angolul. Ha valaki beszél angolul, az meg fog lepődni, hogy mennyire nem. De ettől nem szabad megijedni, mert mindenki segít, ha látják, hogy angolul akarsz kommunikálni.  És ha hatodjára mondod, hogy „, kérlek, kicsit lassabban”  két perc alatt, akkor sem fog megharagudni.

Szóval nyelvtudás nélkül is lehet élni, de nem érdemes. Arról nem beszélve, hogy tiszteljük már annyira az országot, ami az életünket biztosítja, hogy a saját nyelvét beszéljük!

Tehát, hogy ne húzzák le a pénzünket előre kedves magyar honfitársaink, beszélni kell angolul. És akkor már meg fogjuk érteni a hirdetés szövegét mikor szobát keresünk még magyarországról, fel tudjuk hívni a főbérlőt/tulajdonost (landlord), hogy „akkor hétfőn érkezünk és fizetjük a szobát,ez így oké?”  Be tudunk jelentkezni National insurance number interjúra keddre, érkezés utáni hétfő másnapján.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, beszélni kell a nyelvet. Nem perfektül, de annyira, hogy megértsd legalább másodjára, amit kérdeznek tőled.

 

Kezdjük el új életünket!

 

A világon minden a pénzről szól. Ezért nem is lehet pénz nélkül elkezdeni élni. Ez rossz hír, de attól még igaz. Mennyi kell megindulni? Amennyi csak van. Minimum – és ez nagyon-nagyon a minimum és csak nagy szerencsével elég  -  1000 font egy embernek. Kettőnek 1500. És minden további ember, függetlenül attól hogy gyerek vagy felnőtt újabb 500. Ahhoz, hogy biztonságban legyen az ember ezt nyugodtan szorozzuk meg hárommal, de ez sem garancia semmire. A nyelven kívül ez a másik alapfeltétel, hogy el tudjunk indulni.

Ideális esetben tehát megérkezünk a lebeszélt szálláshelyünkre, kifizetjük a heti vagy kétheti, havi lakbért, szétnézünk a környéken hol van a bolt, benzinkút, bank, másnap megyünk a Jobcenterbe National Insurance Number  Interjúra.  Még érkezésünk napján vegyünk egy telefont. Nem, nem jó a magyar, mert azt nem fogja senki hívni, se a munkaközvetítő, se más. Itt szükségünk lesz egy lakcímre. A szobát kiadó személytől ezért kérjünk egy igazolást, legjobb ha szerződésünk van vele, arról, hogy ott lakunk. Miután van telefonunk, irány a bank, nyissunk egy bankszámlát.  Itt is kell a lakcím szerződés, és ha már úgyis van telefonunk, akkor az a szerződés is jól jön, ha kéznél van. Erre a napra elég is ennyi, ha ezt mind elvégeztük, nyugodtan élvezhetjük első vacsoránkat új hazánkban. Másnap, mint már arról szó volt, National Insurance Number interview. Azaz Tb és adószám kiváltása. Ez egy szám, ami mind a két funkciót betölti, és nélküle nem tudsz munkát vállalni. A feketemunkát hanyagoljuk, aki abban gondolkodik ki se jöjjön, nem fog sikerülni. Az interview nem nagy ügy, a leegyeztetett időpontban meg kell jelenni a megadott helyen (Jobcenterben) válaszolni kell a kérdésekre, megadni az adataidat, és ennyi. Ez nem vizsga vagy teszt, hanem egyszerű adatrögzítés. Ha ezzel is megvagyunk, lakhelytől függően elmegyünk kocsit venni. Nagyvárosban, ahol jó és gyors a tömegközlekedés (ismereteim szerint csak London) ott a kocsi hátrány, csak a gond van vele. Parkolást fizetni, vita a szomszéddal (ha olyan) hogy ki hol áll meg, ha csak messze sikerül parkolni, akkor cipekedni, szóval csak nyűg az ember nyakán. Londonon kívül viszont létszükséglet. Állásinterview-n első kérdés az szokott lenni, hogy van kocsid? Bárhová el lehet jutni tömegközlekedéssel, de néhány speciális esettől eltekintve ez lassú. Ami kocsival tíz perc, az public transporttal egy óra vagy több. A tvábbi mobilitási előnyökről, mint bevásárlás, utazás nem is beszélve. Ez is egyszerű, Londonon kívül kocsi kell, kész. Tehát mivel van kocsink is már, elkezdhetünk munkát keresni.

 

Mi leszek, ha nagy leszek?

 

Senkinek ne legyen kétsége, ez időigényes folyamat. Két fajtája létezik.

Az első, ha olyan szakmája van valakinek ami itt is elismert, pl., sofőr, szakács, fizioterapeuta, informatikus mérnök, nőgyógyász és kazánkovács. Ebben az esetben már jóval kiérkezés előtt lehet munkát találni, és fix helyre lehet kijönni, ez a legjobb. További probléma ezzel nincs is, a leendő munkahely mindent elmond, mit hogy kell intézni, mire van szükség.

A második eset, és ez a jellemző, ha nincs ilyen szakma. Nos, ebben az esetben sok idő és pénz szükséges. Mert munkát találni mostanában elég nehéz. Jellemzően az ember ilyen esetben a munkaközvetítőhöz fordul. Bemegy az agencyhez, regisztrálja magát, majd hetente beugrik az irodába, hogy van-e már valami. Előbb utóbb biztos lesz, de bizonytalan, hogy mikor, és milyen időtartamra szól, és általában nehéz fizikai munka, vagy lélekölő szalag melletti meló, jellemzően lengyel, indiai és egyéb nációbéli munkatársakkal, ahol angolul nemigen tanul az ember, mert nem nagyon van dumaparti meló közben, a munka jellegéből fakadóan.

Van még egy harmadik eset, ami futhat, sőt, ajánlott, hogy fusson párhuzamosan a második esettel. Ez az online munkakeresés. Ez igényli a legtöbb időt (úgyértem legtovább tart munkát találni). Elég sok átfedés van a második esettel, tehát az agencyk online is hirdetnek. Ezért nem szabad csak erre hagyatkozni.  Úgy kell készülni, hogy 3-4 hónap, míg kapunk munkát, így kell osztani időt és pénzt. Arra nincs garancia, hogy ennyi idő alatt lesz meló, de akár lehet egy hét alatt is. Nyelvtudás és szerencse kérdése. Ebben a sorrendben.

Lett tehát munka is végül, eddigre kissé meg is ismertük már a környezetünket. A dolog újra egyszerű, ha munka van, minden van. Egy minimálbérből egy ember megél, rövid távon kettő is, de akkor csak minden igényt feladva. Ha két ember dolgozik minimálbérért, már jut szórakozásra utazásra is mérsékelten, ha nincs gyerek. Ha van, akkor nincs szórakozás. Ha van lehetőség trainigekre, ki kell használni, mert több pénzt és több lehetőséget jelent, ergo könnyebb életet. Családi szinten havi 2200-2500 fontból nyugodtan lehet élni gyerek(ek)kel is, de két ember minimálbérből is meg tud lenni úgy, ha saját lakást bérelnek.

Van tehát meló, de még mindig abban a szobában lakunk, ahova kijöttünk (vagy egy másikban, amiről azt hittük jobb lesz).Nem erre vágyik az ember, hanem arra, hogy csak a családjával lakjon egy fedél alatt, ne kelljen mást kerülgetni. Erre is van lehetőség, két úton. Az elsőhöz pénz  kell. Itt ki kell fizetni minimum egy fél év lakbért előre. Ez az egyszerűbb de drágább (úgyértem egy összegben) megoldás. A másik, hogy idővel referenciát kap az ember, amivel már mehet az ingatlanügynökségre az ember és el tudja indítani a bérleti eljárást. De mire idáig elér, már nem lesz kezdő egy új országban, a szükséges segítséget már meg tudja szerezni az agencytől.

 

Összefoglalva a leglényegesebbeket:

 

Csak az jöjjön, aki maradni akar.

Nyelvtudás alapfeltétel.

Pénz nélkül nem lehet.

 

Senki sem állítja, hogy könnyű. Senki sem állítja, hogy egyszerű. De aki megvetette a lábát azt mondja, megéri. Élni, emberhez méltóan, megbecsülve, ma ezt jelenti magyarország elhagyása.

Szólj hozzá!

Címkék: anglia uk egyesült királyság kivándorlás külföldi munka angliai élet külföldi letelepedés angliai munka

Elindultam szép hazámból.......

2012.05.09. 17:45 xm95

Az egész úgy kezdődött, hogy elkezdtem kamionozni. Na nem azért. mert ott akartam hagyni a családomat, hanem mert más normális anyagi lehetőség nem nagyon volt. Mehettem volna a volánhoz buszsofőrnek, vagy bejelentetlenül csinálni akármit. Egyik sem hozott volna eleget a konyhára. Így hát maradt a kamion. A baj az volt, hogy mint semmit eddigi életem során, ezt sem úgy csináltam, mint az átlagos kamionos. Én szerettem szétnézni, próbáltam látni is, nem csak nézni. Ha hétvégéznem kellett valahol, akkor nem a sör volt az első, hanem fogtam a fényképezőgépet, és irány a falu vagy város, ahol éppen voltam. Súlyosbító körülményként a feleségem sokat tudott velem jönni, így már ketten láttuk a világot. Láttam azt, hogy lehet máshogy is élni, mint magyarországon. Láttam, hogy az emberek hétvégén beülnek a kocsmába, pubba vagy az ennek megfelelő műintézménybe, és van idejük meg pénzük jól érezni magukat. Láttam, hogy Olaszországban a 7-15 éves korosztálynak olyan bicikliversenyt rendeznek egy hétvégén, hogy először azt hittem, hogy a Tour de France, de legalábbis a Giro d'Italia érkezett meg  a parkolóba, ahol álltam. És ezzel párhuzamosan éltem meg, hogy nem vagyok otthon csak 4-5 hetente másfél-két napra, hogy a feleségem csak fogja a fizetésem amit felvett a bankban és átviszi a postára befizetni a nagy részét vagy éppen az egészet, hogy mondja nekem mikor otthon vagyok, hogy a két gyerek csak odamegy a hűtőhöz, kinyitja, néz egy darabig, aztán becsukja és visszamegy a szobájába. A döntésünk megszületett, nekünk nincs időnk kivárni, hogy normalizálódjon a helyzet magyarországon, a gyerekeinknek mi élhető életet akartunk, nem gyötrődést, amibe már belekóstoltak sajnos. Mivel én is meg a gyerekek is angolul tanultunk, kézen fekvő volt az angol nyelvterület. Munkavállalási okokból meg Anglia adta magát. Meghirdettük a házat, megvettük a repülőjegyet, és amikor eljött az idő, indultunk. Azóta sem bántuk meg, sőt....! Viszont ahogy telt az idő, úgy lettem egyre dühösebb. Látva, átélve azt a különbséget ami a két ország között van, hogy lehet élhető országban is lakni, hogy itt emberszámba vesznek olyan módon, ami eddig a saját hazámban ismeretlen volt. Egyre dühösebb lettem. És egyre jobban kinyílt a szemem. Ahogy egy nagyméretű festményt néz az ember, úgy fedeztem fel a részleteket, ahogy távolabb léptem magyarországtól mint egy képtől, úgy láttam meg az összefüggéseket. Aki egész életét egy poshadó tócsában töltötte, az egész jól kiismeri magát, de nem lát mindent a zavaros vízben, megpróbálja a körülményekhez képest jól érezni magát, a békalencséből a jobb falatokat megenni, és azt hiszi, ez az élet rendje, mert nincs kilátása a kátyúból, elhiszi, amit a békák mondanak, hogy a többi pocsolya is ilyen, és fogalma sincs arról, hogy milyen egy tiszta, friss vizű tóban szabadon úszni, igazi jó halat enni, nem csak a rothadó békalencsét. Egyre jobban megutáltam magyarországot. A lopni-csalni-hazudni kell mentalitást, a népnyúzást, a másik el- és letaposását, az örökös másra várást és mutogatást, a haszonlesést. Azt, hogy mindenki milyen fontosnak mutatja-hiszi magát, pedig a saját tyúkszaros kis élete fölött sem rendelkezik. Az idióta álomvilágot, amiben magyarország még mindig nagy ország, sőt világhatalom, a tanulatlan gyökér bunkó Jobbikot a Magyar Gárdával együtt, a sötétlekű haramia Fideszt, a töketlen, hozzánemértő MSZP-t, a rózsaszínű haboshányás kergető LMP-t, és az összes többi párt és politikai erő romjait. Pedig nem ők a felelősek, ezek csak haszontalan semmirekellő ingyenélő élősködők. Tetveknek is nevezhetjük őket. A felelős mindezért a magyar mentalitás. Olvastam egyszer egy könyvet, a címe: A ménfőkúti családírtás. Arról szól, hogy Bak Zsiga hogyan számolta fel a betyárvilágot  magyarországon. Röviden a történet annyi, hogy a császár megelégelte a tarthatatlan helyzetet, megkeresték a megfelelő embert, hatalmat adtak a kezébe, ő meg gatyába rázta az országot. Volt akarat  és volt ember a változásra. Ma ez nem működhet. Nincs akarat a változásra. Addig, amíg magyarországon az emberek 95%-a érintett és 80%-a érdekelt is a feketegazdaságban, addig nem lesz változás. A két számot a hasamra ütve írtam le, de nem lehetek túl messze az igazságtól. Még az is lehet, hogy alábecsültem. Gondoljunk bele, mi is a feketegazdaság, hol kezdődik? Közelebb van mint hinnéd. Akkor, amikor nem kapsz, és nem is kérsz számlát a szerelőtől mert úgy olcsóbb, már érdekelt is vagy. De nem csak itt van a baj. Nézi a feleségem a tv-t az interneten, meséli, hogy milyen szegény embereket lakoltatnak ki. Mondja, hogy akin segítettek, az rögtön nem megy el dolgozni, mert minimálbérért nem dolgozik. Hogy siránkozik mindenki, hogy mi lesz most? Sajnáljam őket? Lószart! Mit csinálnak ezek az emberek, akiknek már nincs mit veszteni? Amíg ott a tv, addig siránkoznak, utána mennek, próbálkoznak megélni "okosba", nem kell bejelenteni, csak legyen valami munka. Ezek az emeberek miért nem mennek az utcára, a parlament elé? Miért nem belezik ki a politikusokat? Mi veszteni valójuk van még? Inkább behúzzák a nyakukat, lehajtják a fejüket, megalázkodnak, csak nehogy valaki felfigyeljen rájuk, úgyis csurran-cseppen valami, majdcsak lesz valahogy! Megérdemlik a sorsukat. Egész magyarország megérdemli a sorsát. Igaza volt Kertész Ákosnak, alattvaló a magyar de nem úgy ahogy megpróbálták belemagyarázni a levelébe. Alattvaló azt is jelenti, hogy valaki uralkodik fölötte. Ezt várja a magyar, követi mint birka a csengőszót a vezérürü után. Nem kezdeményez, nem akar változást. Ismeri a mondást, hogy mindenki a saját sorsának kovácsa, de mégsem változtat, jó ez neki így. Azon dolgozik, hogy így maradjon, pedig ott a kalapács a kezében, és a vasat is ő forgatja. Nincs mit sajnálni rajta. Bezzeg hőzöngeni azt tud. Hogy hány, meg micsoda lángeszű magyar lett Nobel-díjas, meg hogy még a spanyol viaszt is mi találtuk fel! Meg hogy mindenki magyar, még Shrek is! Még Boszniában is ott a bizonyíték, az ősi hun-magyar nap piramis a rovásírással! Idióta turbomagyar barmok. Jó lenne leszállni a magas lóról, és megnézni, hol is éltek és dolgoztak azok a Nobel-díjasok. Meg aztán a más tollával ékeskedni nem veszi ki jól magát. De magyarország a tízmillió májer országa. Ahol mindenki tudja a frankót, mindenki megmondja a tutit. Ahol egyértelmű, hogy máshol csak azért vannak jobb helyzetben, mert végigrabolták a világot. Ha pedig valaki elmondaná, hogy nem pont úgy van, akkor jön, hogy" Te, nekem ne mondd, én voltam kint, én tudom mi van." Mert ezzel máris a többi fölé helyezi magát, hiszen ő "volt kinnt" a többi meg nem, meg okosabb is ezen okból kifolyólag. Ha valaki pedig megkérdi, miért is jött haza, akkor megy a válasz "mert szar az egész, csak a lehúzás megy, de ezek az angolok (németek, franciák, pirézek) ilyenek, abból élnek még mindig amit raboltak a gyarmatokról, lenéznek mindenkit, szar a kaja, hülyék a hülye csapjaikkal együtt, pórázon tartják a gyereket, hideg esős nedves egész Anglia, a napot még fel sem találták olyan szar hely, ezért jöttem haza mert ott sem jobb." Persze, mindig könnyebb mást hibáztatni, mint beismerni, hogy nem készült fel rendesen az angliai életre. Hogy nem beszéli és nem is akarja megtanulni az angolt rendesen, hogy ezért nem kapott jobb melót, hogy ha előítélettel fordul az angolok felé akkor azt kapja vissza. Hogy eleve csak "egy kis pénzt keresni mentem ki", hogy ettől máris szar lett az élete, mert kuporgatni kezdett az eleve kevésből, mert gyűjti a lóvét otthonra, hogyha egyszer hazamegy akkor meg tudja játszani a rotchildot, ezért csak a legolcsóbbat veszi mindenből, szórakozás csak a letöltött film, sehova nem megy el, mert az pénzbe kerül, azt meg ugye gyűjti elvileg. Aki így vág bele Angliába, az ne is jöjjön. De máshova se menjen! Maradjon csak otthon, a jó kis poshadó pocsolyában. A fórumokon, amiket olvasok, ilyenkor szoktak előjönni a trollok. "Ha elmentél innet akkor mér ugatol itten?!" Azért gyökér, mert nem akartam negyven évig elmenni, de elüldözött a saját hazám. A háború után Ausztria rosszabb helyzetben volt mint magyarország, most nézd meg hol tart. A rendszerváltások után magyarország volt a legreményteljesebb, most nézd meg hol tart. Szlovákiában euro, Szlovénia kisausztria, a Baltikum messze előtte. Mitől? Attól, hogy a románok lelőtték Caucescut, nálunk meg fülkeforradalom zajlik éppen. Attól, hogy jelszavak és pártszlogenek üvöltése jelenti magyarországon a forradalmat. Attól, hogy olyan volt mindegyik kormány a rendszerváltás óta, amilyen. Attól, hogy birka magyar csak üvöltözött, de nem csinált semmit. A lezáratlan múlttól, ami nem ért véget 22 éve. A tényszerű helyett a célszerű történelemtől. A pártszócső médiától. Attól, hogy nem lesz több Heti Hetes. Attól, hogy nem mehetek magyarországra a saját autómmal, mert akkor adócsaló vagyok. A kollektív gyávaságtól. A magyar mentalitástól.

Magyarország, ahonnan elindultam nem szép. És már nem a hazám.

Szólj hozzá!

Címkék: anglia politika magyar mszp fidesz magyarország haza hozzáállás betyár mentalitás kivándorlás lmp újhaza angliai munka

Néha hibázunk, máskor meg nem

2012.05.09. 01:15 xm95

Még autóbuszos vállalkozó voltam, valahol 28. évem körül. Eléggé futott a buszjáratom, péntekenként több mint teltház volt, álltak az utasok az ülések között is, volt aki 200 km.-t is. Egy ilyen pénteken történt, hogy az egyik - ha nem is törzsutas, de rendszeresen velem utazó hölgy - utasom, nem egyedül jött, hanem jött vele a 100 éves nagymamája is. Mint mondtam tele volt a busz, nem jutott mindenkinek hely. A hölgy jött fizetni, és kérdezte, mennyit kell fizetni a nagymamája után, aki 100 éves. Mondtam neki, hogy a teljes viteldíjat, mert tele van a busz. Ő visszakérdezett, félig csodálkozva, félig felháborodva, hogy a teljes díjat a nagymama után is?! Mondtam neki, hogy igen, ez magánjárat, erre nem érvényes az utazási kedvezmény. Szó nélkül kifizette, leült az öreg hölgy mellé, az út végén leszálltak. Sose láttam többet a buszon. Itt hibáztam. Nem azért, mert elvesztettem egy utast. Anyagilag nem sok jelentősége volt. Nem is a - divatosan szólva - marketing értéke miatt, hogy egy 100 éves hölgy is utasom volt. Azért hibáztam, mert nem adtam meg a tiszteletet az idős nagymamának azzal, hogy - bár nem ő fizette - nem mutattam ki felé azt, hogy az idős embereknek kijár a gondoskodás, ha máshogy nem, akkor az út ingyenes biztosításával. Ott  és akkor én annyit tudtam volna tenni, és nem tettem meg. Azóta is sajnálom. Nem az unokája miatt, hanem őmiatta. Nem kapta meg azt a tiszteletet, ami kijárt volna neki.

Voltak alakalmi, rendszeres és törzsutasaim is. Olyanok is, aki nem akart fizetni, olyan is aki nem tudott, de mégis  mindenki elérte az úticélját, találtam megoldást mindig. És voltak olyan utasaim is, akiktől nem fogadtam el pénzt. Pedig sokat jártak velem. 

Tavasz elején történt valamikor, ha minden igaz, egy keddi napon, hogy felszállt egy pár, kérdezték mennyibe kerül oda-vissza, kifizették, utaztak. Másnap reggel megint jöttek, fizettek, utaztak. Harmadnap megint. Ekkor már megkérdeztem, hogy miért utaznak minden nap 500 kilométert. Elmondták, hogy hajnal háromkor kelnek, elkészítik a reggelit, ebédet a gyerekeknek, aztán indulnak, hogy elérjék a járatomat, mert ez a legolcsóbb megoldás. Aztán este még mennek tovább másik busszal miután leszálltak tőlem, este tíz után érnek haza, megcsókolják a már alvó gyerekeket, és zuhannak az ágyba, mert hajnalban kelni kell, hogy elérjék a járatomat. Aztán elmondták azt is, hogy csak két gyerek van otthon, a harmadik, a négy hónapos kisfiú kórházban fekszik szívbillentyű problémával, nagyon beteg, Hozzá járnak minden nap. Azért jönnek velem, mert albérletre nincs pénz, meg akkor hogy látnák a másik kettőt, a vonat, a kocsi túl sokba lenne, én vagyok a legolcsóbb megoldás, járnak velem amíg van pénzük. Aznap már nem fogadtam el pénzt tőlük. Hónapokon keresztül jártak velem minden nap. A buszon aludtak, máskor nem maradt rá idejük. Mikor már nem kellett utazniuk mert jobban lett a kisfiú, megkérdezték, hogy mégis hogyan tudják ezt meghálálni. Mondtam, hogy nem kell meghálálni, és ha annyira hálálkodni akarnak, akkor nem áll módomban többet felengedni őket a buszra. Másnap azért jöttek még, és hoztak egy csomagot. Mondták, hogy ez nem hála, hanem ajándék, mert cipőre mindenkinek szüksége van, és a feleségem is biztos örülni fog neki. És hogy a sógor, vagy valami rokon olasz cipőket árul, divatosak, szépek meg bőrből vannak, és hogy fogadjam el. Elfogadtam. Azok a cipők már nincsenek meg, de sokat használtuk őket. A feleségemé jó meleg volt télen, magasszárú fűzős, az enyém meg divatos alkalmi, esküvőkre és hasonló alkalmakkor hordtam. Annak a két pár cipőnek az értéke nem volt nagy soha, még újkorában sem. Annak a tudatnak az értékéhez képest pedig, hogy segíthettem rajtuk, végképp sehol sincs. Az a pár nem tudta, hogy azzal tették nekem a legjobbat, hogy elfogadták az ingyen utakat. Hálás vagyok nekik, hogy átélhettem azt az érzést.

Szólj hozzá!

Pocsolya

2011.12.24. 11:01 xm95

 Az asszony régóta dolgozott a cégnél. 27 volt, szerette a fiát és a férjét, bár már két éve nem mentek jól a dolgok otthon. Csapodár volt a férje, de akkor ezt még nem tudta, csak sejtette. Csinos volt, olyan kortalan típus, aki tizennyolc és harmincöt között bárhol lehet. Szerették a cégnél, odatette magát a munkában, abban a rohadt hideg raktárban.

A fiú csak 23 volt, nemrég szerelt le katonáéktól, sofőr volt a Volánnál. Az asszony cégéhez járt fuvarba a dobozos Ifával. Megbízható, jó sofőr volt, fiatal kora ellenére. Őt is szerették a főnökei, meg az asszony cégénél is, ahol voltak olyan nők, akik szívesen vették volna a közeledését. Az egyetlen sofőr volt aki nem nyúlt soha a rakományhoz (élelmiszer nagyker, na ja), kivéve a négercsókot, de azt is inkább a boltosoktól kérte.

Már többször voltak együtt fuvarban, slepptúrára küldték őket, mindent eladott az asszony a kocsiról mindíg. Jó haverok lettek, később nagyon jó barátok. El is indultak a pletykák, főleg, hogy az asszony mindenkivel jóban volt, de senkit nem engedett magához, pedig lettek volna jelentkezők szép számmal. A főnöke, a túrázók, raktárosok, aki férfi volt a cégnél, mind eljátszott már a gondolattal. A szájhősök csak egy rövid időre akarták volna, a realistábbak látták benne az életre szóló társat. 

Jó hangulat volt a cégnél, bár az igazgatótól mindenki félt, vagy utálta - vérmérséklet szerint -, mindig ordított, hogy rengett belé a raktárudvar. Mentek a csibészkedő kétértelmű beszólások és viszontválaszok, felvágott nyelvű asszonyok dolgoztak ott, mindig tudták mit kell mondani, azt aztán hallotta az egész udvar. Volt már, hogy a fiú, miután álmában az asszonnyal együtt árultak éppen valamit, másnap reggel az udvar egyik végéből ordította a a raktárba tartó asszonynak, hogy "Te vagy álmaim asszonya!", mire ment is a válasz, igaz csak a munkatárs- és barátnőnek, hogy "Tee, mire meg tudnám én tanítani ezt a kisfiút!" Szóval ment az élet a cégnél.

Történt egyszer, egy nyári délutánon, hogy átvonult egy zivatar a város felett, elég kiadós mennyiségű vizet hagyva maga után. Utána kiderült, de a kocsik az úton még verték fel a vizet, a gyalogosok szlalomoztak a járdákon a tócsák közt. A raktár udvarán is megállt a víz, egy hatalmas pocsolya keletkezett, pont ott, ahol a raktárból az irodába vezetett az út, vagy vissza. Aszfaltos volt az udvar, nem itta be a föld vizet. Munkaidő vége felé, a napi papírmunkát mindig fel kellett vinni az irodába a raktárakból. Nem történt ez máshogy aznap sem. El is indult az asszony, kezében a paksaméta, el is ért a víz széléig, ott aztán megállt, hogy hogy is menjen át az ő kis vászoncipőjében. A fiú jókor volt jó helyen, ő volt a legközelebb az udvaron, már indult volna vissza a Volánhoz, elöl állt a dobozos Ifával. Az udvaron megállt az élet, mindenki látta az asszony helyzetét, vigyorogva várták mi lesz most. Már készültek mondani valamit, hogy gyere lovagolj meg és átviszlek, vagy valami hasonló hülyeséget. Ekkor a fiú szó nélkül odalépett, felkapta az asszonyt, és vitte át a pocsolyán. Nem törődött ő a vízzel ami a cipőjébe folyt, nem törődött senkivel és semmivel, csak tartotta az asszonyt a karjaiban. Mikor átértek a túloldalra, letette a nőt, mosolyogtak egymásra mint mindig azontúl, és szétnéztek. Csend volt az udvaron, tapintható volt a feszültség, és mindenki őket nézte. A raktárosok, rakodók, sofőrök, férfiak és nők. A férfiak gondolataiban az irígység hajtotta utálat a fiú iránt, a nőkében ugyanez az asszony iránt. Ott, abban a pillanatban kezdett el a barátságuk egy másik minőséggé válni, és ennek mindenki, aki látta őket, tudatában volt. Elszállt az esély - még ha csak elméleti is volt - megszerezni az asszonyt, biztossá vált, hogy a fiú nem választ mást. 

Aztán eltelt huszonkét év, az asszony elvált a férjétől, a fiú feleségül vette az asszonyt, örökbe fogadta gyereket, született még testvére is, és azóta is nevetve mesélik a sztorit a barátaiknak. A többiek pedig röviddel az eset után érezni kezdték, hogy így volt ez jó, ennek így kellett történnie.

Szólj hozzá!

Ecce Homo

2011.11.30. 11:40 xm95

 Üdv mindenkinek aki erre téved!

Úgy gondolom, ha belépek valahova, illik köszönni, ha nem tudják ki vagyok, bemutatkozni. Ezért néhány szó magamról, eddigi és ezutáni tevékenységemről. Férfi vagyok, 45 éves, a kamaszkorból talán már kilépve. Jól fejlett értékrendszerrel és megfelelő szerénytelenséggel rendelkezem. Betonateista, ahogy egy később itt is megjelenő topikból kiderül, erősen diktatúra ellenes, rühellem a sógor-koma-barát-rokon mindent elintéz nézetet. Vannak olyan dolgok, amitől ellenállhatatlan kényszert érzek a megnyilatkozásra, főleg ezért hoztam létre ezt a blogot. Nem mondom, hogy rendszeresen, de ígérem, hogy annál sokkal rendszertelenebbül fogok írni, ez függ a rendelkezésre álló időmtől és a két sorral fentebbi kényszertől. Ennek a kis írásnak a címéből  - Ecce Homo - nem kell arra gondolni, hogy ez itt egy újabb félművelt sznob blogja. Nem vagyok műveletlen, de azért sokan vannak nálam sokkal okosabb emberek is. Ezt a kifejezést például ismerem, és jó címnek tartom bemutatkozáshoz. A blog nem kötődik majd szorosan egyetlen témához (bár biztos lesznek visszatérő elemek), inkább ahogy majd rálelek egy-egy dologra, úgy formálom majd a véleményemet. Vitázni velem lehet, de nem ez az elsődleges cél, ha valaki túlmegy egy határon, kivágom innen. Mondjuk e téren  elég toleráns vagyok.

Nos, így beköszönőként ennyi, folytatás később, szevasztok.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása