Többször keresnek meg régi barátok, ismerősök, hogy betelt a pohár, indulnának külföldre. Ez egy kis útmutató és néhány tanács, hogy is kéne ezt elkezdeni.
Élni, vagy vegetálni? – a haza vezető út
Legelőször is azt kell eldönteni, hogy hogyan akar valaki külföldön – esetemben az Egyesült Királyságban azaz Angliában, itt United Kingdom, UK, ejtsd jukéj – élni. Azaz élni, vagy vegetálni. Mert itt dől el minden. Az, hogy élni fog, vagy nyomorogni. Sokan kijönnek azzal a felkiáltással, hogy kimegyek egy kis pénzt keresni/majd innen támogatom a családom/küldöm haza a fizetésem. Na, ők fognak nyomorogni, majd rövidebb-hosszabb idő után feladni, és behúzott farokkal, valaki kegyelméből hazakullogni. De ők fogják azt is híresztelni tele pofával, hogy milyen szar az élet kint, hogy csak kihasználják/lenézik/megalázzák őket „ezek” az angolok/németek/pirézek/akárkik. Hogy „ez a nagy kultúrnemzet”, meg hogy „te, nekem ne mondd, én tudom mi van, én voltam kint”. De azt sosem fogják elmondani, hogy nem beszélik a nyelvet, ezért sokkal kisebbek a lehetőségeik még a rossz melókra is. Hogy meg sem próbáltak beilleszkedni, mert hiszen „úgyis csak addig maradok, míg szerzek egy kis lóvét”, hogy a magyar „lopni,csalni,hazudni kell” mentalitást akarták itt is művelni, és úgy egyáltalán beismerni azt, hogy ők voltak a hülyék, mert nem tájékozódtak az indulás előtt megfelelően, emiatt abszolút téves elképzelésekkel, illetve eleve előítéletekkel teli indultak el, munka nélkül akartak pénzt kapni. Mert mást hibáztatni, a körülményeket okolni, lehülyézni egy egész országot mindig sokkal könnyebb, mint bevallani az igazságot.
És hogy miért történik ez meg velük? Mert haza akarnak menni. Ettől fogva aztán különböző utak vezetnek hazafelé. Ami közös az az, hogy nincs elég pénz semmire. Hiszen az egyik fajta valóban takarékoskodik, fogához veri a garast, csak a legszükségesebbekre költ, hogy minél többet tudjon hazaküldeni. Az ilyen ember élete beszűkül. Gyakorlatilag két dolgot csinál, dolgozik egy szar helyen (mert a nyelvet nem beszéli, minek megtanulni, ha úgyis hazamegy), meg ül a szobájában, esetleg másod-harmadmagával. Ebbe bele lehet őrülni. Tartósan nem működik, mert előbb utóbb valami változás kell, hogy ne őrüljön meg. Ezért először csak néha vesz mégis egy sört bűntudattal, hogy elköltötte az árát magára, ahelyett, hogy azt a pénzt is hazaküldte volna. Aztán egyre többször, és már rá is lépett a hazafelé vezető útra, hiszen a végén már nem tud annyit küldeni amennyi kéne, az ő életének nincs értelme, a család otthon már megint szenved, minden szar, akkor már legyenek inkább együtt, irány magyarország.
A másik fajta rosszabb. Az élete annyiban másabb, hogy magára nem sajnálja a pénzt. Ugyanúgy szart eszik ( tesco alsó polc), és szar az élete (meló + szoba) de emellett úgy gondolja, hogy neki jár az élet ha már ilyen messze eljutott, és elkölti a pénzt (egy részét, vagy az egészet) amit le akart tenni/haza akart küldeni. Hazafelé meg mondja, hogy ezek a köcsög angolok nem fizetnek rendesen, hogy milyen drága az élet és a többi szar kifogás. Őt előbb-utóbb a család hívja haza, főleg azután, hogy otthonról is kért már pénzt.
Van aki családdal jön, de otthon a házat nem adja el, fenntartja továbbra is, mert miután hazamentek is lakni kell valahol. Lásd fentebb, csak családi szinten, nem egyedül. Nekik annyiban könnyebb, hogy van még esélyük, hogy ráébredjenek, nem érdemes hazamenni, hiszen itt is együtt vannak, és csak fenntartani a házat magyarországon nincs értelme. De ha erre nem jönnek rá, lásd fentebb.
Egy szó mint száz, aki haza akar menni, az nem él rendes életet, nem megy el szórakozni meg kirándulni, nem szocializálódik, olcsó, szar kaját eszik, nem vesz kocsit vagy csak minél olcsóbb vackot, NINCS ÉLETE. Ezekkel az emberekkel a továbbiakban nem foglalkozom.
Azoknak viszont, akik a végleges maradás mellett döntöttek, nincsenek ilyen problémáik. Mert ha van egy kis eszük, akkor eleve nyelvtudással érkeztek, vagy az az első dolog, hogy nyelvet tanulnak. Nem az otthoni családi feneketlen kútba öntik a pénzt, hanem arra használják, amire való, elköltik magukra. Hogy ez azt jelenti, hogy takarékoskodnak házvásárlásra vagy szórakozásra, vagy egyéb javakra fordítják, teljesen mindegy. Élvezik a keresetük ellenértékét. És ettől működik az életük.
Tehát egy fajtaképpen van értelme elhagyni magyarországot: VÉGLEG. Ezt vagy elfogadja az ember, vagy bele se vágjon
Megfizetni a tanulópénzt - fizetni másnak munkáért, szállásért
Aki tehát eldöntötte, hogy jönni akar, annak el kell indulni. De hogyan? Legjobb mód, ha arra támaszkodunk, aki biztos dolgot, munkát, szállást ígér. Van egy csomó ilyen cég, aki Angliába keres munkaerőt, szállást biztosít. „Szállást biztosítunk, munkában segítünk!” Ismerős? Na, ez a legnagyobb átverés. Az ilyet sürgősen el kell felejteni. Az ilyen cégek nem mennek másra, mint a pénz lehúzására. A szállást biztosítunk azt jelenti, hogy ad szállást. Valóban. De milyet, és milyen áron? Képzeljünk el egy nagy, ötszobás házat. Szobánként két-három lakóval, koedukált szobákkal sokszor, egy fürdőszobával, egy konyhával. És ezért többet kell fizetni előre, mint ha a helyben keres szobát az ember. Plusz kaució, két heti lakbér általában. Aztán mikor az ember megérkezik, és látja a tömegszállást és azt mondja, oké, ide aztán mégsem, akkor rögtön mondják neki, hogy rendben, nincs probléma, lehet menni, de a lakbér és a kaució marad. Erről szól a dolog. A „munkában segítünk” annyit tesz, hogy megmondják, hol a munkaközvetítő. Ami nyelvtudás nélkül semmit sem ér. Ilyen helyzetben mit tud tenni az ember? Marad, és már rá is lépett a hazavezető útra. Na de mit lehet tenni, hogy ezt elkerülje az ember?
Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy
A helyzet az, hogy elég régen megfogalmazták már a nagy igazságot. Rómában, mint a rómaiak. A dolog, mint a fontos dolgok általában, egyszerű. Külföldön külföldiül kell beszélni. Mert minden az adott ország nyelvén történik. És nincs „igen, de…” meg „persze, csak…..”. Mert oké, hogy csak az építőiparban házbontásoknál akar segédmunkás lenni a delikvens, de hogy érti meg a munkavédelmi oktatást? Ha az állásinterjún volt is segítsége, hogy érti meg, hogy „Józsi, vigyázz!! Dől a fal!” Vagy „add már ide a csákányt, légy szíves!” Meg hát nem csak a munkahelyén beszél az ember. Az orvosnál, „ fáj a hátam, mert rámdőlt a fal”, a buszon, „Ez a busz megy az orvoshoz, vagy át kell szállni” a boltban, „ Hol találom a fáslit, kérem, be kell fáslizni a hátam, mert rám dőlt a fal.” A bankban, „Igen, magyarországról jöttem,a nevem úgy kell betűzni, hogy…..”, és szállás keresésnél „Nahát, ez a szoba húsz százalékkal olcsóbb, mint ahova jöttem, és tényleg nincs kaució sem, és csak én lakok a szobában?”
Szóval a nyelvet beszélni kell, legalább valakinek, a többieknek meg el kell kezdeni tanulni. De intenzíven. És iskolában. Az, hogy „áá, majd rám ragad meló közben!” nem működik. Mert amíg nem beszél az ember rendesen, addig valószínűleg olyan helyen fog dolgozni, ahol lengyelül hamarabb megtanul, mint angolul. Ha valaki beszél angolul, az meg fog lepődni, hogy mennyire nem. De ettől nem szabad megijedni, mert mindenki segít, ha látják, hogy angolul akarsz kommunikálni. És ha hatodjára mondod, hogy „, kérlek, kicsit lassabban” két perc alatt, akkor sem fog megharagudni.
Szóval nyelvtudás nélkül is lehet élni, de nem érdemes. Arról nem beszélve, hogy tiszteljük már annyira az országot, ami az életünket biztosítja, hogy a saját nyelvét beszéljük!
Tehát, hogy ne húzzák le a pénzünket előre kedves magyar honfitársaink, beszélni kell angolul. És akkor már meg fogjuk érteni a hirdetés szövegét mikor szobát keresünk még magyarországról, fel tudjuk hívni a főbérlőt/tulajdonost (landlord), hogy „akkor hétfőn érkezünk és fizetjük a szobát,ez így oké?” Be tudunk jelentkezni National insurance number interjúra keddre, érkezés utáni hétfő másnapján.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, beszélni kell a nyelvet. Nem perfektül, de annyira, hogy megértsd legalább másodjára, amit kérdeznek tőled.
Kezdjük el új életünket!
A világon minden a pénzről szól. Ezért nem is lehet pénz nélkül elkezdeni élni. Ez rossz hír, de attól még igaz. Mennyi kell megindulni? Amennyi csak van. Minimum – és ez nagyon-nagyon a minimum és csak nagy szerencsével elég - 1000 font egy embernek. Kettőnek 1500. És minden további ember, függetlenül attól hogy gyerek vagy felnőtt újabb 500. Ahhoz, hogy biztonságban legyen az ember ezt nyugodtan szorozzuk meg hárommal, de ez sem garancia semmire. A nyelven kívül ez a másik alapfeltétel, hogy el tudjunk indulni.
Ideális esetben tehát megérkezünk a lebeszélt szálláshelyünkre, kifizetjük a heti vagy kétheti, havi lakbért, szétnézünk a környéken hol van a bolt, benzinkút, bank, másnap megyünk a Jobcenterbe National Insurance Number Interjúra. Még érkezésünk napján vegyünk egy telefont. Nem, nem jó a magyar, mert azt nem fogja senki hívni, se a munkaközvetítő, se más. Itt szükségünk lesz egy lakcímre. A szobát kiadó személytől ezért kérjünk egy igazolást, legjobb ha szerződésünk van vele, arról, hogy ott lakunk. Miután van telefonunk, irány a bank, nyissunk egy bankszámlát. Itt is kell a lakcím szerződés, és ha már úgyis van telefonunk, akkor az a szerződés is jól jön, ha kéznél van. Erre a napra elég is ennyi, ha ezt mind elvégeztük, nyugodtan élvezhetjük első vacsoránkat új hazánkban. Másnap, mint már arról szó volt, National Insurance Number interview. Azaz Tb és adószám kiváltása. Ez egy szám, ami mind a két funkciót betölti, és nélküle nem tudsz munkát vállalni. A feketemunkát hanyagoljuk, aki abban gondolkodik ki se jöjjön, nem fog sikerülni. Az interview nem nagy ügy, a leegyeztetett időpontban meg kell jelenni a megadott helyen (Jobcenterben) válaszolni kell a kérdésekre, megadni az adataidat, és ennyi. Ez nem vizsga vagy teszt, hanem egyszerű adatrögzítés. Ha ezzel is megvagyunk, lakhelytől függően elmegyünk kocsit venni. Nagyvárosban, ahol jó és gyors a tömegközlekedés (ismereteim szerint csak London) ott a kocsi hátrány, csak a gond van vele. Parkolást fizetni, vita a szomszéddal (ha olyan) hogy ki hol áll meg, ha csak messze sikerül parkolni, akkor cipekedni, szóval csak nyűg az ember nyakán. Londonon kívül viszont létszükséglet. Állásinterview-n első kérdés az szokott lenni, hogy van kocsid? Bárhová el lehet jutni tömegközlekedéssel, de néhány speciális esettől eltekintve ez lassú. Ami kocsival tíz perc, az public transporttal egy óra vagy több. A tvábbi mobilitási előnyökről, mint bevásárlás, utazás nem is beszélve. Ez is egyszerű, Londonon kívül kocsi kell, kész. Tehát mivel van kocsink is már, elkezdhetünk munkát keresni.
Mi leszek, ha nagy leszek?
Senkinek ne legyen kétsége, ez időigényes folyamat. Két fajtája létezik.
Az első, ha olyan szakmája van valakinek ami itt is elismert, pl., sofőr, szakács, fizioterapeuta, informatikus mérnök, nőgyógyász és kazánkovács. Ebben az esetben már jóval kiérkezés előtt lehet munkát találni, és fix helyre lehet kijönni, ez a legjobb. További probléma ezzel nincs is, a leendő munkahely mindent elmond, mit hogy kell intézni, mire van szükség.
A második eset, és ez a jellemző, ha nincs ilyen szakma. Nos, ebben az esetben sok idő és pénz szükséges. Mert munkát találni mostanában elég nehéz. Jellemzően az ember ilyen esetben a munkaközvetítőhöz fordul. Bemegy az agencyhez, regisztrálja magát, majd hetente beugrik az irodába, hogy van-e már valami. Előbb utóbb biztos lesz, de bizonytalan, hogy mikor, és milyen időtartamra szól, és általában nehéz fizikai munka, vagy lélekölő szalag melletti meló, jellemzően lengyel, indiai és egyéb nációbéli munkatársakkal, ahol angolul nemigen tanul az ember, mert nem nagyon van dumaparti meló közben, a munka jellegéből fakadóan.
Van még egy harmadik eset, ami futhat, sőt, ajánlott, hogy fusson párhuzamosan a második esettel. Ez az online munkakeresés. Ez igényli a legtöbb időt (úgyértem legtovább tart munkát találni). Elég sok átfedés van a második esettel, tehát az agencyk online is hirdetnek. Ezért nem szabad csak erre hagyatkozni. Úgy kell készülni, hogy 3-4 hónap, míg kapunk munkát, így kell osztani időt és pénzt. Arra nincs garancia, hogy ennyi idő alatt lesz meló, de akár lehet egy hét alatt is. Nyelvtudás és szerencse kérdése. Ebben a sorrendben.
Lett tehát munka is végül, eddigre kissé meg is ismertük már a környezetünket. A dolog újra egyszerű, ha munka van, minden van. Egy minimálbérből egy ember megél, rövid távon kettő is, de akkor csak minden igényt feladva. Ha két ember dolgozik minimálbérért, már jut szórakozásra utazásra is mérsékelten, ha nincs gyerek. Ha van, akkor nincs szórakozás. Ha van lehetőség trainigekre, ki kell használni, mert több pénzt és több lehetőséget jelent, ergo könnyebb életet. Családi szinten havi 2200-2500 fontból nyugodtan lehet élni gyerek(ek)kel is, de két ember minimálbérből is meg tud lenni úgy, ha saját lakást bérelnek.
Van tehát meló, de még mindig abban a szobában lakunk, ahova kijöttünk (vagy egy másikban, amiről azt hittük jobb lesz).Nem erre vágyik az ember, hanem arra, hogy csak a családjával lakjon egy fedél alatt, ne kelljen mást kerülgetni. Erre is van lehetőség, két úton. Az elsőhöz pénz kell. Itt ki kell fizetni minimum egy fél év lakbért előre. Ez az egyszerűbb de drágább (úgyértem egy összegben) megoldás. A másik, hogy idővel referenciát kap az ember, amivel már mehet az ingatlanügynökségre az ember és el tudja indítani a bérleti eljárást. De mire idáig elér, már nem lesz kezdő egy új országban, a szükséges segítséget már meg tudja szerezni az agencytől.
Összefoglalva a leglényegesebbeket:
Csak az jöjjön, aki maradni akar.
Nyelvtudás alapfeltétel.
Pénz nélkül nem lehet.
Senki sem állítja, hogy könnyű. Senki sem állítja, hogy egyszerű. De aki megvetette a lábát azt mondja, megéri. Élni, emberhez méltóan, megbecsülve, ma ezt jelenti magyarország elhagyása.
